2. fejezet – Ki az?

 Sziasztok. Kicsit megkésve, de megérkezett a második fejezet. Remélem elnyeri a tetszéseteket. A következő rész izgalmasabb, esemény dúsabb lesz. Jó olvasást!

Gitta

Már egy hét telt el az ideköltözésünk óta. Azóta takarítottunk festettünk és pakoltunk. Apa a festésben segített, aztán rögtön visszatért az újságokhoz, új állás után böngészve.
Az én szobám halvány lila lett, ami először nem igazán tetszett, de mostanra már megbarátkoztam a színnel.
A ház még mindig nem tetszik, de egy hét alatt egészen barátságossá tettük.
Anyával ma megyünk beiratkozni a suliba, ugyanis szeptembertől oda fogok járni. A nevét még nem tudom, és azt sem, hogy néz ki, de ma mindent megtudok. Kicsit legalább felfedezem a várost, mert az utcát el sem hagytam, sőt még a házunkat sem.
Reméltem, hogy valahol összefutok Zayn-el, mert a múltkori találkozásunk óta nem jelentkezett, és azt sem tudtam, hol kéne őt keresnem. Akartam vele beszélni, és talán elvitt volna a városba, hogy jobban körülnézzek, anélkül, hogy eltévednék. Talán ugyan abba az iskolába fogunk járni.
 - Indulhatunk? - anya megjelent a szobámban. Egy táska volt az oldalára csapva, és kicsit elegánsan öltözött. Biztos szeretné a legjobb formáját mutatni, az első találkozáskor.
Én csak egy lenge rózsaszín pólót viseltem, rajta "Summer" felirattal, és egy farmer rövidnadrágot. Sosem tartozott a kedvenceim közé az elegancia. Számomra a laza viselet jelent mindent.
- Mehetünk - felálltam az ágyamról, és elindultunk. - Mivel megyünk?
- Lábunkkal. Egy kicsit sétálunk. Nincs olyan messze a sulink - válaszolta, én pedig csendben elfogadtam a tényt. Sétáljunk.
Kiértünk az utcánkból, és hirtelen egy labirintus kellős közepén találtuk magunkat. Legalábbis nekem olyan érzésem volt. Az egész út alatt nem igen beszélgettünk. Csak csodáltam a várost, és rájöttem nem is olyan rossz, hogy ide költöztünk.
- Itt vagyunk - szólalt meg anya, majd fejemet a nagy épület felé fordítottam.
Nagy fekete betűkkel volt ráírva az iskola neve " Savannah High School".
Bementünk, ahol egy hatvan év körüli férfi ült a portán. Anya elmondta, hogy az igazgatót keressük, a beiratkozással kapcsolatban. A portás akiről kiderült, hogy Paul-nak hívják elmagyarázta merre találjuk az igazgató irodáját. Megköszöntük, majd felmentünk a lépcsőn, és ahogy mondta jobbra a második ajtó. Anya bekopogott, majd lassan beléptünk. Nagy faasztal terült el, ami mögött egy jól ápolt férfi ült. Fekete zakót, és hófehér inget viselt. Amint felállt megcsapott a kölni illata. Kezet fogott velünk.
- Adam Clouds - mutatkozott be.
Leültünk a bőrfotelekbe, majd elmagyarázta itt a dolgok rendjét. Az iskola szabályait, az órákat, a tanárokat, és az egyenruhát, ami egy fekete kockás szoknyából, egy fehér ingből és egy sárga nyakkendőből áll. Ez nem tetszett, mert jobban szerettem volna a saját cuccaimban menni, de ha ez a szabály el kell fogadnom. Nincs más választásom, mint ahogy a költözésben sem. Beszélgettünk még egy kicsit, aztán átnyújtott pár papírt amit ki kell tölteni, majd elköszöntünk.
Kiléptünk a suliból, majd ismét a labirintus közepén találtam magam. Beszívtam a friss levegő illatát, és hazaindultunk.
Még mindig a várost csodáltam. Eddig is egy nagy városban éltem, de az új dolgok mindig érdekeltek.
Befordultunk az utcánkba, majd elnézegettem a házakat. Összehasonlítottam azokkal, amiket út közben láttam, és be kellett vallanom nem ez a legszebb környék.
Kinyitottam a szobám ajtaját, majd levágtam magam az ágyra. Éppen fordulni akartam, amikor valami megszúrta az oldalam. Megnéztem és egy baba volt. Nagyjából akkora mint a tenyerem, és mindene fekete volt, a bőrét eltekintve. Kezembe vettem, és észrevettem, hogy van még ott valami. Egy kis cetli, rajta ezzel a szöveggel: Üdv a suliban, új lány.
Néztem a kézírást, de nem jutott eszembe kié lehet. Minél jobban próbáltam megfejteni, csak rosszabb lett. Majd hirtelen felugrottam az ágyról, és kinéztem az ablakon. Sehol senki. Kiszaladtam a házból, majd az utcára. Most már világos ki írta a levelet. Egyetlen egy személy lehetett az. Zayn.
Elkezdtem futni az utcán. Reménykedtem, hogy valahol megtalálom Zayn-t. Apa egy állásinterjún van, így ő nem engedhette be a házba, ahogy anya sem, mert a suliban voltunk.
De akkor, hogy jutott be? És honnan tudta, hogy a suliba megyek? Hisz amikor találkoztunk ezt nem említettem.
Még mindig futottam. A szomszédok akik kint voltak és láttak, mind hülyének néztek. De nem érdekelt. Hirtelen valaki megfogta a kezemet, és magával húzott. Rögtön odakaptam a fejem, és ő állt ott. Zayn. Még mindig ugyanabba a ruháiba volt.
- Téged kerestelek - mondtam, de úgy csinált mintha nem is hallaná. Továbbra is szorította a csuklóm. - Engedj már el. Ez fáj - kiáltok rá, de még mindig semmi.
Behúz valami ház mögé, majd végre elengedi a csuklóm. Megkönnyebbülök, és elkezdem masszírozni azt a pontot ahol Zayn úgy megszorította.
- Mit akarsz? - kérdeztem.
- Figyelmeztetni akarlak. Ez a környék nem az aminek látszik - nézett rám barna szemeivel. - Túl veszélyes.
- Milyen figyelmeztetés? Meg milyen veszély? Miről beszélsz? Megijesztesz. Az előbb csak úgy elkapsz és magaddal rántasz. Most meg ez - tényleg nem értettem mi folyik itt, de Zayn még mindig csak mereven bámult rám.
- Én csak vigyázni akarok rád - jelentette ki.
- Miért? Nem is ismerlek. Egyszer beszéltünk, és úgy viselkedsz, mint ha barátok lennénk.
- Szóval nem bízol meg bennem? Azt hiszed őrült vagyok - úgy látszott kezd mérges lenni.
- Kisasszony maga mit keres itt? - egy idegen hang szólt a hátam mögött.
A hang irányába fordultam. Egy szakállas farmernadrágot viselő férfi nézett rám. Rájöttem valakinek a birtokán vagyunk, így jobb lenne mielőbb eltűnni.
- Elnézést. Már is megyünk - lesütöttem a szemem.
- Csak magának kell mennie, mivel csak ön van itt - mutatott rám a seprűjével.
Gyorsan elmentem, de Zayn nélkül. Már megint eltűnt. Mintha csak láthatatlan lenne.
Fortyogott bennem a düh. Nem volt alkalmam megkérdezni tőle, hogy ő tette-e az ágyamra a babát és a cetlit? De milyen kérdés ez? Persze, hogy ő.
De hogyan jutott be? Ez még mindig kérdés volt számomra.
Elindultam hazafelé. Tudtam, hogy az utcánkban vagyunk, de, hogy pontosan hol, azt már nem. Nem tudtam Zayn hova vitt el. Csupán pár háznyira, de nekem még is idegen volt. Végül felismertem egy fát, amit már máskor is láttam. Elindultam abba az irányba.
Próbáltam lenyugodni, de egyszerűen nem tudtam. Zayn mindig eltűnik az emberek szeme elől. Olyan mint egy szellem. De akkor én miért látom? És miért érzem? Ahogy megfogta a kezem olyan valóságos volt.
Pár perc múlva megláttam a házunkat. Nem tudom, hogy anya észrevett-e de nem valószínű. Ebédet csinál, ami inkább majd vacsora lesz. Beléptem a házba, majd a konyhába mentem.
- Hát te hol voltál? - nézett rám anya, miközben a salátát készítette.
- Csak sétáltam. Jól esett egy kis friss levegő - hazudtam.
Szerintem anya is észrevette, mert tudja, hogy nem vagyok az a nagy természetkedvelő, így amikor csak tudok, bent vagyok, és a szobámban kuksolok.
Otthagytam anyát, és bementem a nappaliba, ahol apa ült, kezében egy újsággal.
- Milyen volt az állásinterjú? - kérdeztem, és helyet foglaltam az egyik fotelben.
- Átlagos. Kérdezgettek. Milyen volt az előző munkahelyem. Megnézték az életrajzomat, majd a szokásos. Később hívnak az eredményekkel - számolt be apa, de az újság még mindig a kezében volt.
Bekapcsoltam a tévét, és körülnéztem a csatornákon. Végül találtam egy zenecsatornát amivel elütöttem az időt vacsoráig.

***

Késő éjjel volt, de csak forgolódtam. Nem tudtam elaludni. Nyugtalan voltam. Zayn járt a fejemben.

Mit akarhatott? Miért mondta, hogy vigyázzak? És miért akar rám vigyázni?

Olyan titokzatos volt. Végre találkoztam vele, erre annak a hülye öregembernek pont akkor kellett jönnie. De Zayn miért tűnt el? Ez már a második alkalom volt. Olyan mintha nem akarná, hogy meglássák. De miért?

Ezeken gondolkoztam, és akárhogy próbáltam elfelejteni egy kis időre, míg elalszom nem tudtam.
Felkeltem és kibattyogtam a konyhába egy pohár vízért. Megnyitottam a csapot, és furcsa zaj ütötte meg a fülemet. Azt hittem csak a mosogató ad ki ilyen hangot, de megint hallottam, pedig már elzártam a csapot. Megittam a vizet, majd visszamentem a szobába. A hangok nem akartak elmúlni, és nem tudtam ennek mi lehet az oka. Elhúztam a függönyt, de kint sötét volt. Csak az utca kis részét lehetett látni, amit az utcai lámpák gyér fénye megvilágított.
Hirtelen léptek zajára lettem figyelmes. Gyorsan behúztam a függönyt, és a takaróm mögé bújtam.
Általában nem vagyok félős típus, de ha valaki az éjszaka közepén léptek zaját hallja, akkor már kicsit beijedek.
Kopogtatnak.
Még jobban a fejemre húzom a takarót, és azt akarom, hogy ez egy rossz álom legyen. Megcsípem magam, hogy felébredjek, de semmi. Ez a valóság.
Megint kopogtattak. A függönyön egy árnyék rajzolódott ki, de nem tudtam megmondani kié. Nem akartam oda nézni.
Mi van ha betud jönni a házba? Vagy betöri az ablakot? Meg akar ölni?
Egyáltalán ki lehet az? Nemrég költöztünk ide, szinte senki sem ismer. Talán csak egy gyilkos. Neki nem számít, hogy új vagy régi lakó. A célja, hogy megöljön.

1. fejezet - Otthon

Sziasztok. Megérkeztem az első fejezettel, ami nem a hosszúságáról híres, de ez így jött ki. A többi valószínűleg hosszabb lesz. Köszönöm a feliratkozókat, és a kedves megjegyzéseket. Nagyon örültem. Jó olvasást! Remélem tetszik.

Gitta

Még egyszer hátratekintettem, és legszívesebben sírni kezdtem volna, de már nem tudtam. Hetek óta ezen rágtam magam, hogy hogyan tudnám megakadályozni, de belül tudtam, hogy sehogy sem tudom. Ma eljött ez a nap, amikor itt hagyom Florida napsütötte partjait, és az otthonom, ahol gyermekkorom óta éltem.

Az autó feldübörgött, és elindultunk Savannah-ba, Georgia államba, ami az új otthonom lesz. De, hogy miért is? Apát két hónappal ezelőtt elküldték a cégtől, mivel leépítések vannak. A költözés akkor nem került szóba, de apa később úgy gondolta felesleges ebbe a városba maradni, túl sok emlék köti őt ide. Először persze próbáltam lebeszélni, de annyira hatással volt rá az, hogy elveszítette a munkáját, hogy nem lehetett lebeszélni. Így döntötte el, hogy Savannah lenne az ideális új otthonunk, ami egy teljesen más állam. Nem értettem, miért kell egy másik államba költöznünk, csak azért mert apa nem bírta elfogadni azt a tényt, hogy kirúgták. Úgy gondolta ott sokkal jobb munkalehetőségek vannak, és ott tiszta lappal kezdhet mindent. Csak egyet felejtett el. Van családja. Akiknek talán van beleszólása ebbe az egész költözködésbe.
- Apa még mindig nem értem, miért kell itt hagynunk Floridát - szólaltam meg.
- Maya már sokszor elmondtam. Savannah-ban sokkal jobb lesz - kezdte megint a megszokott monológját.
- De itt is szerezhettél volna munkát. Egy csomó másik munkalehetőség van. Minden ide köt minket. Azért mert kirúgtak, nem kell másik államba költöznünk. Olyan mintha kiűztek volna minket - szálltam vitába.
- Kicsim, már eldöntöttük és kész. Savannah-ba költözünk. Jót fog tenni egy kis levegőváltozás - nézett anya mélyen a szemeimbe.
- Azt sem értem miért ezzel a rozoga teherautóval kell mennünk. Miért nem a saját kocsinkkal jöttünk, és kértünk meg erre egy költöztető céget? Hisz ez az ő dolguk - tovább mérgelődtem, de a szüleim rám se hederítettek.

***

"Üdvözöljük Savannah-ban!"

Hát megérkeztünk. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer itt fogok élni. Nekem mindig is Florida volt az otthonom és az is marad. Ez a város túl unalmasnak tűnik. Hiába van itt minden bolt, és park, ha az én szívem a tengerparthoz húz.
Bekanyarodtunk egy kisebb utcába, ahol csupa romos épületek voltak, és a környék sem tűnt valami jó helynek.
- Nem lehet, hogy eltévedtünk? - néztem ki az ablakon.
- Nagyon is jó helyen járunk - mondta apa, majd beállt egy ház garázsfelhajtójára.

A házról a festék már rég lekopott, a tetőn néhol hiányzott pár cserépdarab. Úgy gondoltam apa csak megakar viccelni, de amikor elővette a kulcsot, és kinyitotta a ház ajtaját kétségbe estem. Ez nem lehet a mi otthonunk. Hisz ez romos, és épphogy egyben van. Nem akartam megtudni mi vár rám a házban, ezért megálltam az autó mellet.
- Gyere nézd meg belülről is - invitált anya, de én csak a fejemet ráztam.
- Ebbe a házba nem fogok bemenni, ez nem az én otthonom. Nem találtunk valami jobb állapotban lévőt?
- Amíg nem találunk munkát ezzel kell megelégedned. Szerintem szépen ki lehet pofozni. Egy kis festés és takarítás csodákra képes - álmodozott anya, de én ebben nem voltam olyan biztos.

Ő mindig pozitívan állt a dolgokhoz, és én is megpróbáltam így tenni, de ez a ház reménytelen. Ha Florida-ban tudtunk egy szép rendezett házban lakni, akkor itt miért nem? Vagy minek kellett elköltöznünk?

Anya unszolására végül beléptem a házba. Dohos szag fogadott, a függönyök szakadtak és az a pár bútor ami a házban volt tiszta por volt. A konyhában a polc félig le volt jőve és a mosogató fölött lógott. Beléptem a szobámba ami viszonylag elfogadható állapotban volt. Elhúztam azt a kis függönydarabot ami még lógott, és kinyitottam az ablakot, hogy friss levegő jöjjön be.
Kimentem a házból, majd a velünk szomszédos udvarra leültem. Nem akartam abban a házban lenni. Én vissza akarok menni Floridába. Ott vannak a barátaim és Ben is. 
Amint eszembe jutott sírni kezdtem. Ben a barátom volt már fél éve. Mindennél jobban szerettem, de a költözés miatt szakítanom kellett vele. Nem akartam plátói kapcsolatot. Egy teljesen új államban vagyok. Ő kiélvezi az életet a parton, a sok barátjával. Engem el is felejtene, és egyszer úgy is szakítás lett volna a vége. Jobb előbb, mint később.
Letöröltem arcomról a könnyeket, hogy a szüleim ne lássák, majd próbáltam nem a régi életemre gondolni.
- Szia - hallottam egy ismeretlen hangot, majd felemeltem fejemet, és egy ismeretlen sráccal találtam szembe magamat.
- Szia - köszöntem nem túl magabiztosan.
- Új vagy itt? - kérdezte, majd leült mellém a fűre.
- Igen. Most költöztünk ide a szüleimmel Floridából. 
- Akkor köszöntelek itt Savannah-ban - nézett rám mogyoróbarna szemeivel. 
Haja kócos volt, de pont ez állt neki jól. Egy fehér pólót, és egy laza farmernadrágot viselt.
- Nagyon nem örülök, hogy el kellett költöznünk. Apát kirúgták, így ő úgy gondolta ott már nem találhat munkát. Arra nem is gondolt, hogy esetleg ez nekem milyen nehéz - kezdtem bele a történetembe, pedig ezt a fiút még csak pár perce ismerem, sőt még a nevét sem tudom. - Amúgy Maya vagyok.
- Tényleg, még bemutatkozni is elfelejtettem. Zayn - kezet fogtunk.- Maya gyere kérlek segíts takarítani és bepakolni - anya jelent meg a felhajtónkon.
- Mindjárt megyek csak elköszönök - szóltam vissza.
- Ugyan kitől? Nincs ott senki.

Már dehogynem. Itt van Zayn. Felé fordítottam a fejem, de ő már sehol sem volt. De hisz az előbb még itt volt. Ez fura. Talán meghallotta anya hangját és elment. Lehet nem akart vele találkozni. Felálltam és elindultam segíteni, közbe pedig rájöttem, hogy még azt sem tudom Zayn hol lakik.

Prológus

Sziasztok. Nos egy új történetbe vágok bele ami Zayn Malik Fanfiction. Egy horror sztori. Remélem tetszeni fog nektek. Jó olvasást a prológushoz!

Gitta

Egy új környezet amit muszáj megszoknod, mert ez az új otthonod. Hiába minden próbálkozás, a szüleid akarata erősebb.

Egy viszonylag rossz környék, és egy ócska ház.

Nem ismersz senkit, és nem tudsz mit kezdeni. Vagy megszoksz vagy megszöksz?

Egy nap felbukkan egy új fiú. Mogyoróbarna szeme és haja elvarázsol mindenkit.

Látszólag csak ismerkedik, de aztán eltűnik. Olyan mintha nem is lett volna ott. Mintha csak egy agyszülemény lett volna. 

Pár nap múlva ismét felbukkan, de megváltoznak a dolgok. Kísértetiessé válik minden, és nem tudsz szabadulni. Megőrültél vagy ez tényleg a valóság? Telnek a napok és egyre furább dolgok történnek. 

De miért csak te látod? Miért csak te érzékeled?

És mi van azzal a fiúval? Ő tehet róla, vagy csak hiszed?

Az új környék az oka a hallucinációknak, és a még furább dolgoknak?

Veszély leselkedik rád? Érdemes vigyázni magadra? Egyáltalán vigyáz valaki rád?

Az utolsó esély talán az ha megbízol valakiben. Ha engeded, hogy segítsen mielőtt bekövetkezne a baj.